HÁZIREND

Home   »   Házirend

Házirend

Címe:                   3519, Miskolc, Iglói utca 40.

Szolgáltató:        Hunyadi János Mihály

Email címe:        angyalvarapartman@gmail.com

Telefon:              +36 70 338 9965

 

Kedves Vendégeink!

Házirendünk célja, hogy a szükséges információk birtokában nyugodt, kellemes pihenést biztosítsunk és elkerüljük az esetleges félreértéseket.

A házirend a szálláshely területén tartózkodó valamennyi vendégére kötelező. A szállás megrendelése, igénybevétele előtt a vendég elolvasta, megértette és a szállás elfoglalásával elfogadta a házirendben foglaltakat.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi zavaró tényezőt észlelnek, amivel nincsenek megelégedve, kérjük, haladéktalanul forduljanak hozzánk.

A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.

A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni. A vendég felelős a saját viselkedéséért a házban és annak környékén, és az esetleges balesetért maga viseli a következményeket.

0-24 órás ügyeleti szolgáltatást biztosítunk Vendégeink számára.

Elérhetőségeink: Telefonon (+36) 70 338 99 65

 

  1. FOGLALÁSI, FIZETÉSI, LEMONDÁSI ÉS MÓDOSÍTÁSI FELTÉTELEK

 

1.1.        Foglalás

Az Angyalvár Apartman (továbbiakban: Apartman) szálláshelyfoglalást kizárólag e-mail/online foglalási rendszer útján fogad el. A vendégek kapcsolatfelvételének megkönnyítése érdekében foglalási rendszert üzemeltetünk, amely megtalálható honlapunk „FOGLALÁS” menüpontja alatt. Kérjük a foglalni szándékozó vendégeket, hogy a foglalási rendszerben szíveskedjenek megadni igényeiket. Az adatokat pontosan és értelemszerűen kitölteni szíveskedjenek, különös tekintettel az elérhetőségek (számlázási cím, telefonszám és e-mail) helyes megadására!

A foglalásban megadott adatok helyessége a vendég felelőssége. Visszaélések elkerülése végett, amennyiben a vendég a foglalásban megadott telefonszámon, ill. e-mail címen nem elérhető, vagy az elérhetőség helytelennek bizonyul, és így nincs lehetőség a foglalás jogszerűségének megerősítésére, az Angyalvár Apartman fenntartja a foglalás törlésének jogát, mellyel az elszállásolásra vonatkozó jogigény is megszűnik.

Kérjük azon vendégeinket, akik gyermek(ek)kel érkeznek, hogy a gyermek(ek) életkorát is szíveskedjenek megadni.

Telefonon keresztül csak információt tudunk biztosítani. Foglalása csak e-mailben történő megerősítéssel és azt követően írásos visszaigazolásunk alapján válik véglegessé. Ajánlattételünk nem minősül visszaigazolásnak! A foglalást követően, a szállásfoglalást leadó vendég elismeri, hogy a fizetési és lemondási feltételeket megismerte, és azokat elfogadja.

1.2.       Foglaló

A foglalások véglegesítéséhez foglaló megküldése szükséges. A foglalót kérjük, hogy a visszaigazolásban megadott határidőig átutalni szíveskedjenek. Ez a határidő általában 48 óra. Amennyiben a foglaló fizetése az adott határidőig nem kerül kiegyenlítésre, úgy ez esetben a foglalást töröljük! Kérjük, hogy a foglaló befizetése előtt olvassák el a fizetési és lemondási feltételeket!

A foglaló a teljes szállásdíj 30 %-a. Ettől eltérő összeg is igényelhető, amelyet jelezni fogunk az ajánlatunkban és az azt követő visszaigazolásunkban. Amennyiben a szállásfoglalás és az érkezés között kevesebb mint 15 nap van hátra úgy a teljes szállásdíj egy összegben fizetendő.

Banki átutalás esetén a foglalót a visszaigazolásunkban megadott számlára kérjük átutalni. A közlemény rovatba kérjük, tüntessék fel: Név (amellyel a szállást lefoglalták), érkezés és távozás dátuma.

Figyelem! Ha a befizető más, mint a szállás lefoglalója, akkor kérjük, írják rá a közlemény rovatba a szállásfoglaló nevét! Ennek hiányában nem tudjuk beazonosítani a befizetését.

1.3.       Idegenforgalmi Adó

Minden 18. életévet betöltött vendég helyi Idegenforgalmi Adót (IFA) fizet, mely a szállásdíjon felül kerül kiegyenlítésre, a helyszínen készpénzben. AZ IFA mértékét Miskolc Város Önkormányzati rendelete határozza meg, jelenleg 450 Ft/fő/éj.

1.4.       Fizetés módja

A szállás díj teljes fennmaradó része az érkezésig banki átutalással, szép-kártya átutalással, online bankkártyával Díjbekérő számla ellenében előre, vagy a helyszínen érkezéskor bankkártyával, szép-kártyával, készpénzzel fizethető.

Az idegenforgalmi adó fizetése bejelentkezéskor történik. Ha valami miatt az Ön által előre lefoglalt időszak vége előtt távozik a szállásról, abban az esetben is köteles a lefoglalt éjszakák szállásdíját kifizetni.

1.5.       Bejelentkezés / Kijelentkezés

A szálláshely az érkezés napján 14:00 órától 20.00 óráig foglalhatja el, az elutazás napján délelőtt 10:00 óráig köteles elhagyni. Az érkezés és távozás időpontjában a tulajdonos mindig jelen van.

Külön díjazás ellenében lehetőség van a szállás korábbi időpontban való elfoglalásához, illetve a távozás napján tovább maradáshoz, amennyiben ezt az Angyalvár Apartman foglaltsági szintje megengedi. Mindkét esetben előzetes egyeztetésre van szükség.

A lefoglalt időpont idő előtti elutazása esetén szállásdíjat nem térítünk vissza.

1.6.       Érkeztetés, VENDÉGEM szoftver alkalmazása

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a hatályos jogszabályok értelmében, a 2021. szeptember 1-jét követően Magyarországon szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő minden vendég törvényben meghatározott személyes adatait a szálláshely-szolgáltató, vagy megbízottja érkeztetéskor, okmányolvasón keresztül, a szálláshelykezelő szoftverében rögzíteni, majd egy tárhelyre, a Vendég Információs Zárt Adatbázisba (VIZA) továbbítani köteles.

A rögzítendő adatok: családi és utónév; születési családi és utónév; születés helye; születés ideje; vendég neme; állampolgárság; anyja születési családi és utóneve (ha az azonosító dokumentum tartalmazza); személyazonosító vagy úti okmány azonosító adatai; harmadik országbeli állampolgár esetében a vízum vagy tartózkodási engedély száma, a beutazás időpontja és helye.

Az adatok rögzítésének két módja van: a helyszínen okmányok alapján, illetve távolról a vendég által.

Az adatok helyszíni rögzítéséhez a szálláshely-szolgáltató jogosult elkérni szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vendég az azonosításra alkalmas személyi igazolványát, vezetői engedélyét vagy úti okmányát a vendég pedig köteles azt bemutatni a szálláshely-szolgáltatónak, vagy megbízottjának. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja. A vendég bejelentkezéskor köteles olvashatóan kitölteni a regisztrációs űrlapot melynek adatait a tulajdonos az okmányok alapján egyezteti.

A VENDÉGEM szálláshelykezelő szoftverben lehetőség van arra, hogy a vendég a saját mobiltelefonja használatával maga olvashassa be az okmányát, vagy rögzítse a 14 év alatti vendégek adatait. Az érkeztetés előtt a szállásadó meggyőződik (pl. videóhívás során) a berögzített adatok hitelességéről, amelyek az érkeztetést követően bekerülnek a VIZA rendszerbe.

A funkció működéséhez a foglalásokat előzetesen rögzítjük. Ezt követően, a VENDÉGEM szoftver az érkezés előtt néhány nappal kiküldi az előzetes vendégadat-rögzítésről a tudnivalókat. A szálláshely-szolgáltató ezt az automatikus e-mailt az érkező vendégek részére szabadon továbbíthatja. A vendég első lépésben – ha még nem tette meg –, letölti a mobiltelefonjára a VENDÉGEM alkalmazást, majd az előzetes adatrögzítés során beolvassa okmányának adatait. Az előzetes adatrögzítés során beolvasott adatok szerkeszthetőek, javíthatóak. A 14 év alatti vendég adatai kézi bevitellel is rögzíthetőek. A rögzítést és mentést követően a vendég adatai bekerülnek a VENDÉGEM szoftverbe, a vendégadatok sikeres rögzítése esetén az okmányolvasás státusza a szálláshely-szolgáltató felületén „Rendben” állapotúra változik.

A vendég által megadott adatok ellenőrzése a VIZA rendszerbe való továbbítást megelőzően, a vendég érkeztetésekor, a szálláshely-szolgáltató felelőssége. Az érkeztetés a folyamat utolsó lépése, amely során a szálláshely-szolgáltató abban az esetben, ha a vendégek adatai megfelelőek elvégzi az érkeztetési folyamatot a VENDÉGEM szoftverben, ezt követően az adatok automatikusan továbbításra kerülnek a VIZA rendszer felé. Amennyiben a vendég nem működik együtt az adatok ellenőrzésében a szálláshely-szolgáltató a szálláshely szolgáltatást megtagadja.

1.7.        Bejutás a szálláshelyre

Az érkezés és távozás időpontjában a tulajdonos mindig jelen van.

A vendég a szálláshely-szolgáltatót az érkezést megelőzően legalább 24 órával értesíti.

 

1.8.       Lemondás

Amennyiben a vendégek bármely okból nem tudják a szálláshelyet igénybe venni és azt érkezés előtt legkésőbb 15 nappal jelzik szolgáltatónak, úgy a teljes befizetett összeg (foglaló vagy teljes szállásdíj) visszautalásra kerül a vendég számára.

Ha a lemondás az érkezés előtt 15 napon belül érkezik, úgy a kifizetett foglaló nem jár vissza sem részben sem egészben. Amennyiben a teljes szállásdíj előre átutalásra került, abban az esetben egy foglalóval egyenértékű díj (30 %) levonása után fennmaradó összeg kerül visszautalásra a vendég számára.

Amennyiben a vendég a foglalásában megadott időpontnál korábban szeretné a már elfoglalt szálláshelyet elhagyni, a vendég a szállásdíjból visszatérítést nem igényelhet.

A szállásfoglalás módosítására az eredeti érkezés előtt legkésőbb 15 nappal van lehetőség a szálláshely foglaltságától függően. Az eredeti érkezés előtt 15 napon belül a lemondás szabályai érvényesülnek.

Közvetítők által értékesített foglalásokra vonatkozó feltételek: Az Angyalvár Apartman szálláshelyet értékesítő más fórumok közvetítésével (online szállásfoglaló portálok és utazási irodák) érkező vendégekre is a jelen foglalási és lemondási feltételek érvényesek. Más értékesítési csatornákon található és az szálláshely saját honlapján (www.angyalvar.hu) található adatok különbözősége esetén minden esetben az Angyalvár Apartman saját honlapján található információk irányadóak. Ezek különbözőségéért, az ebből eredő esetleges károkért szálláshelyünk semmilyen felelősséget nem vállal.

  1. SZOLGÁLTATÁSOK

2.1         Az apartman részeként az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk térítésmentesen

  • Kapun belül zárt parkolás
  • Kisgyermek-csecsemő részére hordozható kiságyat, rácsos kiságyat kókusz matraccal, ágyneművel, baba fürdető kádat, bilit, fellépőt, etetőszéket, babakocsit, műanyag babatányérok evőeszközökkel, cumisüveg melegítőt, udvari csúszdát és műanyag házikót tudunk előzetes kérés alapján biztosítani, bekészíteni.
  • Vasaló/vasalódeszka.
  • Ruhaszárító, esernyő, varró készlet
  • Hajszárító, Wc papír, Folyékony szappan
  • Heti egy takarítás ágynemű, és törölköző cserével, egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén
  • Grill terasz (Grillező, bográcsozó-szalonna sütő)
  • Érkezéskor tiszta ágynemű, törölköző, fürdő törölköző
  • Wi-Fi
  • Klímaberendezés minden apartman

2.2        Térítés mellet az alábbi szolgáltatások vehetők igénybe

  • Gyermek felügyeletet: felsőfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelővel tudjuk biztosítani.
  • Mosógép és szárítógép használatát
  • Transzfer szolgáltatásunk: Ha vonattal vagy autóbusszal érkezik önért megyünk (max 4 főig). Érkezéskor és távozáskor is számíthat ránk. Kirándulásra elvisszük és vissza hozzuk, így nem kell aggódnia az autója biztonsága miatt, nincs gondja a parkolással. Gondtalanul élvezheti a párja vagy családja nyújtotta kikapcsolódást.
  • Takarító eszközök:, seprű, lapát
  • Heti egyszeri takarításon felül kérhető extra napi egyszeri takarítás: 5.000 forint/nap.
  • Ágynemű-, vagy törölköző csere kérésre 5000 forint/szett áron (egy szett egy személyre szóló komplett ágynemű és törölköző szettet jelent).
  1. AZ ANGYALVÁR APARTMAN SZÁLLÁSHELYEN TARTÓZKODÁS SZABÁLYAI, FELTÉTELEI

3.1.       Látogatók

Az Apartmanban CSAK a regisztrált, nyilvántartásba vett fizetővendégek tartózkodhatnak, melyet a szállásadó jogosult előzetes bejelentés nélkül ellenőrizni. A 14 éven aluli gyermek csak szülői vagy más, általa megbízott cselekvőképes személy folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat az Apartmanban. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért. A Vendégeink látogatót csak és kizárólag a szállásadó tudtával, beleegyezésével fogadhatnak. Ennek megszegése 50 000 forint kártérítési összeg megfizetésével jár.

3.2.      Biztonság

Értékeik megőrzése érdekében kérjük, hogy a kaput és a házat mindig zárják.

Kérjük, vigyázzanak a saját és gyermekeik testi épségére, minden elektromos berendezés használata közben. Ne engedjék a főzőlapok, kávégépek, távirányítók, kapuk, kód zárak, és kapunyitó motorok,.stb. gombjait kiskorú gyermekeiknek nyomkodni, tekergetni.

Az apartmanból való távozáskor kérjük, zárják el a vizet, kapcsolják le a villanyt, kapcsolják ki a klímaberendezést, csukják be az ablakot, és zárják be az ajtót.

A saját tulajdonú fogyasztóik (telefontöltő, laptop töltő,) kérjük, ne maradjanak áram alatt.

Kérjük, hogy a biztonsági berendezésekhez (pl. kamerák, riasztó, füstjelző, szén-monoxid érzékelő, központi fűtés termosztátja és tartozékaik) saját biztonságuk érdekében ne nyúljanak. A biztonsági berendezések megfelelő működésének szándékos akadályozása miatt közvetlenül vagy közvetve bekövetkezett kár összegét a károkozó köteles teljes mértékben megtéríteni.

Füstérzékelő riasztása, vagy tűz esetén kérjük haladéktalanul hívni a 112. segélyhívót, majd a szálláshely-szolgáltatót. A vendég gondatlanságából adódó tűzesetek okozta kár és a riasztások költsége a vendéget terheli.

A vendég távolléte során az apartman ház tulajdonosa csak kivételes esetekben léphet be a kiadott apartmanba. Kivételes esetnek számítanak, a közbelépés vagy bármiféle biztonsági óvintézkedés egy esetleges anyagi kár, személyi sérülés elkerülése érdekében.

Az Apartman külső területén a személy és vagyonbiztonság érdekében elektronikus térfigyelő rendszert (kamerarendszer) működtet. Vendég az Apartman területére való belépéssel hozzájárul ahhoz, hogy róla „kizárólag ezen célból” képfelvétel készüljön.

3.3.      Értékek

A szálláshely területére behozott személyes vagyontárgyakért, értéktárgyakért (pl. ékszer, telefon, laptop, stb), valamint az udvaron álló gépjárművek biztonságáért felelősséget nem vállalunk.

A vendég az apartman házból történő távozása alkalmával, a személyes vagyon védelmében, kivétel nélkül köteles a lehetőség szerinti védőintézkedéseket (bezárni az ajtókat, ablakokat. stb.) megtenni. A személyes vagyon védelme a vendég felelőssége, e tárgykörrel kapcsolatos bármilyen probléma felmerülése esetén az apartman ház tulajdonosát semmiféle felelősség nem terheli.

3.4.      A vendégházak területére be nem vihető dolgok

Az apartman területére nem vihetők be a hatályos jogszabályokban maró, gyúlékony vegyszernek, anyagnak minősített dolgok, a hatályos jogszabályokban tűzveszélyesnek és/vagy robbanásveszélyesnek minősített anyagok, tűzijáték, petárda, ezek alkatrészei, összetevői, hulladék, környezetre, egészségre ártalmas pszichotrop anyag. Az apartmanban tilos a megszokott utazási szükségletek közé nem tartozó behozott vasalót, vízforralót, kávéfőzőt, elektromos sütő és főzőberendezést, fűtő berendezést és egyéb elektromos készülékeket üzemeltetni.

Ha a vendég az üzemeltető előzetes írásbeli engedélye nélkül nem bevihető dolgot visz be az apartman területére, azt az üzemeltető a vendég költségére eltávolíthatja vagy eltávolíttathatja. Saját elektromos készülék okozta mindennemű kárért a vendég felel, a kárt a vendég köteles megtéríteni.

A vendég teljes körű jogi és anyagi felelősséggel tartozik mindazon kárért és sérelemért, amelyet az engedély nélkül bevitt dolog okoz más vendégnek, harmadik személynek vagy az üzemeltetőnek.

Az apartmanban közlekedési eszközöket (kerékpár, motor stb.) tilos bevinni, tárolni.

3.5.       Parkolás

Apartmanonként, egy parkoló ingyen biztosított, kizárólag a Vendégek részére kijelölt parkolóhelyen.

Kérjük, hogy autóikkal úgy parkoljanak le, hogy épület többi lakóját ne korlátozzák a szabad mozgásban parkolásban!

A parkoló területén nem lehet a gépjárművön nagyobb szerelést, karbantartást végezni. Kisebb javítás, karbantartás megengedett mindaddig, míg a terület tisztasága nem veszélyeztetett.

A parkolóban elhelyezett járműért, valamint a benne hagyott tárgyakért felelősséget nem vállalunk.

3.6.      Elektromos kapuk nyitása-zárása

A parkolóba való bejutás elektromos kapun keresztül történik, a vendégeink számára a zavartalan közlekedéséhez távirányítót biztosítunk, melynek működéséről a kulcsok átvételénél tájékoztatjuk.

A kiskapu is elektromosan működik, zavartalan közlekedés érdekében a működéséről a kulcsok átvételénél tájékoztatjuk.

3.7.       Étkezés

Az apartmanok jól felszerelt teakonyhával rendelkeznek, ahol lehetőség van egyszerű ételek elkészítésére. Kérjük, ügyeljenek arra, hogy az Apartmanban valamint a Grillteraszon található eszközök (edények, tányérok, poharak, evőeszközök, stb.) mindig tisztán visszakerüljenek az eredeti helyükre.

Tányérok, evőeszközök, asztalok, székek stb. átvitele egy másik apartmanba nem engedélyezett.

A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat.

Kérjük, a szobákban ne étkezzenek, ezt csak a konyhában vagy nyáron, jó időben a filagóriában tegyék meg!

Kérünk minden kedves Vendéget, hogy távozáskor a konyhában ne hagyjanak mosatlan edényt, ételmaradékokkal teli lábosokat és a hűtőkből is ürítsék ki a maradékokat.

3.8        Apartman konyhai felszerelései

  • Poharak, bögrék: vizes, boros, pálinkás, sörös, teás
  • Tányérok: lapos, mély, müzlis, kompótos, tálalós, gyümölcsös stb.
  • Étkészlet és evőeszközök: kanál, kés, villa, kis kanál, merőkanál, dugóhúzó, grill kés stb.
  • Tisztítószer: mosogatószer, szivacs
  • Kiegészítők: konyharuhák, vágódeszkák, tálcák,
  • Fűszerek: Só, Cukor
  • Főző edények: nyeles lábas, palacsintasütő stb.
  • Elektromos készülékek: vízforraló, mikrohullámú sütő, Kávé főző (Nescafé Dolce Gusto kapszulás), kenyérpirító, főzőlap, hűtőszekrény (fagyasztós)

 

3.9.      Apartmanok, szobák, berendezési tárgyak használata

Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A szobák berendezését és felszerelését, beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt stb. a házból kivinni tilos!

A bútorokat átrendezni kizárólag a tulajdonos beleegyezésével lehet.

Távozáskor a szobákat átnézzük és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtéríttetjük.

Az apartman területén lévő eszközöket, berendezéseket szállóvendégek kizárólag saját felelősségére használhatják, a kifüggesztett használati/kezelési útmutatókban leírtak kötelező érvényű betartása mellett.

Az átadott kulcsok, kapunyitok elvesztése esetén a Vendég haladéktalanul köteles szólni, illetve az ezzel járó költségeket megtéríteni (kulcsmásolás, ajtó kinyitás, zárcsere stb.)

3.10.    Wi-Fi

Az Apartman házunkban levő Wi-Fi hálózat, alapvető internet elérést biztosít levelezőkhöz, böngészőkhöz, de az online nagy sávszélességet igénylő játékok, filmek letöltésének lehetőségét nem tudjuk garantálni. (Torrent, az Internetszolgáltató által tiltva!) A Wi-Fi használat ingyenes, melynek jelszava a szállás elfoglalását követően elkérhető. A Wi-Fi folyamatos, megszakítás nélküli működését és elérhetőségét az üzemeltető nem garantálja.

A Wi-Fi használata során vagy következtében a vendég készülékében vagy annak tartalmában keletkezett közvetlen vagy közvetett károkért az üzemeltető nem vállal felelősséget. A szolgáltatást a vendég a saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.

3.11.     A pihenés érték

Apartmanunk lakóövezetben található, ezért fokozottan kérjük az apartman használata során ennek figyelembevételét.

A Vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása érdekében, az apartmanokban és a közösségi terekben 22:00 – 08:00 óra között tilos hangoskodni, hangosan zenélni, zenét hallgatni vagy lármával járó tevékenységet, hangeffektusok keltése.

A nyugodt pihenésre való tekintettel kérjük, mindenféle zajos tevékenységet legyenek szívesek mellőzni. Továbbá kérjük, hogy éjszakai illetve hajnali hazaérkezéskor csendben közlekedjenek az épületben. Az apartman ház (apartman, szállás) pihenésre való, ezért a zajongás és a többi vendég bármely napszakban történő zavarása TILOS! Kérjük ennek figyelembe vételét a rádió, TV, vagy egyéb elektronikai eszközök használatakor is!

3.12.    Dohányzás

A szálláshelyen, 18 éven aluli vendégek szeszesitalt nem fogyaszthatnak, nem dohányozhatnak!

Az apartmanban dohányozni,(elektromos cigarettára is vonatkozik) valamint füstölőt és Nyílt lángot használni szigorúan tilos!

Dohányozni csak az udvaron az erre kijelölt helyen szabad!

Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében a Dohányzásra kijelölt helyen a csikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.

Amennyiben a Vendég a beltéri dohányzási tilalmat megszegi és ennek következtében az épület berendezéseiben kár keletkezik az okozott kárt és költséget a Vendég távozás előtt megfizetni köteles, és a szállásadó jogosult a szállás-szolgáltatásra vonatkozó szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni.

Amennyiben a be nem tartott jogszabály miatt intézkedés történik a szállásadóval szemben úgy annak költségét a jogsértő köteles megtéríteni.

3.13.    14 év alatti vendégek

14 éven aluli gyermek csak szülői vagy más, általa megbízott cselekvőképes személy folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat a vendégházban. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.

Az apartman szolgáltatásait 14 év alatti vendég csak szülői vagy más, az általa megbízott cselekvőképes személy kíséretében veheti igénybe.

3.14.    Takarítás

A szobákat a Vendégek tisztán, kitakarítva veszik át, amennyiben probléma merül fel a tisztasággal, jelezze, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni, itt létük alatt maguknak kell ügyelniük a tisztaságra.

Egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén takarítás hetente egyszer ágynemű és törölköző cserével.

Napi egyszeri takarítást nem végzünk, csak külön kérésre. Napi takarítási igényüket felár ellenében tudjuk teljesíteni, melynek díja 5.000.-Ft/nap

3.15.     Fűtés/hűtés

Apartmanjaink egész évben fogadnak vendégeket. Téli évszakokban a fűtést központi fűtéssel biztosított, átmeneti időben fűtő –hűtő klímával.

Minden apartman rendelkezik hűtő-fűtő klímával, Vendégeink ingyenesen igénybe vehetik az apartmanban való tartózkodásuk alatt. A klímák nem kapcsolódnak le automatikusan, ezért kérjük, hogy a jó gazda gondosságával kapcsolják ki-be, és határozzák meg az Önöknek ideális hőfokot. Nyitott ajtók és ablakok és az apartman elhagyásakor mindig kapcsolják ki! Köszönjük!

3.16.    Szemételhelyezés, kezelés

Apartmanunkban a szemetet szelektíven gyűjtjük, A háztartási kommunális és Szelektív (papír, műanyag, fémdobozok) szemét gyűjtése az apartmanok konyhájában az arra meg jelölt szemétgyűjtőben lehetséges. A fürdőszobában elhelyezett szemétgyűjtőkben lehetőség szerint fürdőszobai szemetet helyezzenek el. Romlandó, bomló szemetet legyenek, kedvesek ne tároljanak napokig a házban, kérjük, hogy vigyék ki az udvaron kihelyezett hulladék gyűjtő fekete edényekbe. A szemetesekbe minden esetben tegyenek műanyag zsákot. A szemetet távozáskor ne hagyják az apartmanokban, kérjük, a kapubejáró melletti megfelelő gyűjtő kukákba elhelyezni szíveskedjenek.

3.17.     Grillterasz, Grillező, Bográcsozó Sparhelt használata

A grillezőt előzetes egyeztetés alapján sütésre (faszénnel, gyújtóval, grill kellékekkel) készen biztosítunk. A grillezőt a ,fedett filagórián kívül, rendeltetésszerűen használják. Igénybevételt követően tisztítása kötelező.

A Sparhelt csak dekorációs kellék, abban tűzet rakni szigorúan tilos és baleset veszélyes.

Bográcsozni, szalonnát sütni, tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen a kijelölt farakásból, szélcsendben, egy vödör oltóvízzel felszerelkezve lehet. Bográcsot, nyársakat biztosítunk, igénybevételt követően tisztításuk kötelező.

A tűzrakás után kérjük a Vendégeket a szemét eltávolítására és a parázs leöntésére.

A grillterasz és a kert elhagyásakor kivétel nélkül kötelesek a villanyokat le oltani, az elektromos készülékeket (ventilátor) kikapcsolni, napernyőket becsukni.

3.18.    Háziállat

Vendégeink zavartalan pihenése érdekében háziállat nem hozható be!

3.19.    A kert és az épület zárása

Eltávozáskor és éjszakára kérjük a kapukat és az épület bejáratait kulcsra zárni!

3.20.   Kert

A kertet a házigazda gondozza. Kérjük, ügyeljenek a növények épségére, legyen az virág vagy fa.

A kiskertben található zöldségek és gyümölcsök a szállásadó tulajdonát képezik, fogyasztásuk nem tartozik az Apartman ház szolgáltatásai közé. (Felár ellenében sem.)

A kertben sátrat felállítani tilos!

A kerti zuhanyzó nyári időszakban és csak hideg vízzel működik, használata csak saját felelősségre.

A tulajdonos kutyáját etetni tilos, simogatásuk csak saját felelősségre.

3.21.    Rendezvény

Apartmanunk legénybúcsú, leánybúcsú, osztálytalálkozó, szilveszteri buli,házi buli és nagyobb családi rendezvényekre nem bérelhető. Ha mégis meg történik, a szállásadó jogosult a szálláshely elhagyására felszólítani a vendéget, ez esetben a szállásdíj vissza nem téritendő. Foglaláskor kérem figyelembe venni.

3.22.    Elektromos autó töltése, kriptovaluta bányászata

Elektromos autót tölteni Tilos. Bitcoin és egyéb kripto valuta bányászatra alkalmas szervergépet használni Tilos. A szabály be nem tartása egyszeri 50.000.-Ft-os kártérítés fizetését vonja maga után.

3.23.    Talált tárgyak

A talált tárgyakat az apartman tulajdonosánál lehet leadni, ahol azt nyilvántartásba veszik. Az élelmiszert, élelmiszer jellegű cikkeket, gyógyszereket az üzemeltető megsemmisíti. A tárolható tárgyakat az üzemeltető 10 napig őrzi. Amennyiben a talált tárgy jogos tulajdonosa jelentkezik, személyazonosságát igazolja, és a talált tárgyat azonosítja, valamint az őrzéssel kapcsolatban felmerült költségeket megtéríti, a tárgyat átveheti vagy kérheti annak postázását.

3.24.    Apartmanból való azonnali ki tiltás

Az apartmanból való azonnali kitiltást vonja maga után a Házirendben foglaltak be nem tartása, méltatlan és kulturálatlan magatartás, mások nyugalmának és a közösség pihenésének zavarása, a közerkölcsöt sértő viselkedés, hangoskodás. Aki a felszólítás után is folytatja a kárt okozó tevékenységet, az okozott kár felmérését és kifizetését követően a szállás lemondásra kerülhet, üzemeltető jogosult a vendéget az apartmanból visszafizetési és/vagy kártérítés kötelezettség nélkül haladéktalanul kiutasítani. Ebben az esetben a vendégnek nem áll módunkban visszafizetni az esetlegesen fennmaradó napokat!

A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja.

3.25.    Az Apartman kártérítési felelőssége

A vendég az Apartman berendezéseit és egyéb szolgáltatásait rendeltetésszerűen, saját egészségi, fizikai, mentális állapotának tudatában és ismeretében használja, illetve veszi igénybe, ezért a nem rendeltetésszerű, illetve nem a vendég valós egészségi, fizikai, mentális állapotának megfelelő használatból, igénybevételtől eredő károkért való felelősségét szálláshely-szolgáltató kizárja.

3.26.    Az Apartman ház értékei

Mint minden háztartásban, így az apartmanban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, az esetleges komoly károk megelőzése érdekében szíveskedjenek azt a szállásadónak haladéktalanul jelezni A vendég nem jogosult a hibát saját maga kijavítani vagy a kijavítást megkísérelni. Az ebből eredő károkért való felelősséget az üzemeltető kizárja.

Kérjük, az apartmanban az Önök kényelméért elhelyezett elektromos készülékeket rendeltetésüknek megfelelően használják. A nem megfelelő használatból bekövetkező kárért-károkért a vendég a felelős! Kár esetén, az okozott kárt köteles haladéktalanul közölni az apartman ház tulajdonosával, továbbá köteles azt részére teljes mértékben megtéríteni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett sérülések stb.)

3-27.    Felelősség vállalás

Szeretnénk tájékoztatni vendégeinket, hogy károkozás esetén a vendégház, a kert, a teljes berendezés és minden eszköz nem rendeltetés szerinti használatáért és távozáskor a Szálláshely tulajdonát képező tárgyak meglétéért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak.

  1. A HÁZIREND ELFOGADÁSA

Az Apartman érvényes házirendjét a számlán szereplő vendég (megrendelő) és a vele együtt érkező vendégek a kulcs átvételével elfogadták, és itt tartózkodásuk alatt magukra nézve kötelező érvényűnek veszik. A számlán szereplő „megrendelő” jelen házirendet foglalás előtt előzetesen megismerte, melyet érkezéskor elismer, annak tartalmát ismertette a vele együtt érkezőkkel. Azt mindannyian elfogadják, és a megrendelő szavatol azért, hogy a vele érkezők is betartják az abban foglaltakat.

Felek az elszállásolási szerződésből eredő vitáikat minden esetben megkísérlik békés úton rendezni. Amennyiben a békés rendezés nem vezetne eredményre, úgy felek a viták eldöntését jogi útra terelik. Felek a jelen szerződésből eredő vitáik eldöntésére, hatáskörtől függően, a Miskolc Városi Bíróság vagy a Borsod Abaúj Zemplén Vármegyei Bíróság kizárólagos illetékességének vetik alá magukat.

 

 

Jó pihenést, kellemes időtöltést kívánunk!

Szabad időpontokat ellenőrzése